Követő levelek

A követő levelek arra használhatóak, hogy előre beállított időközönként automatikusan tudj levelet küldeni olvasóidnak. A követési idő azt jelenti, hogy az olvasó feliratkozását követően az adott levél mennyi nap késleltetéssel kerüljön kiküldésre az adott feliratkozó e-mail címére.

Például ha készítesz egy 10 részből álló levél sorozatot és azt szeretnéd, hogy olvasóid - miután feliratkoztak - ezeket a leveleket heti rendszerességgel megkapják, akkor az első levélnek meg kell adnod 7 nap késleltetést, a következőnek 14-et, azután 21-et és így tovább. Bármikor is iratkozik fel az olvasó, biztos lehetsz benne, hogy a levélsorozatot a beállított időközönként, automatikusan meg fogja kapni.

Miután a levél küldése menüpont alatt a követő levélküldést választottad, a levél átkerül erre az oldalra is, hogy átláthatóan rendszerezve legyenek az így kiküldésre beállított levelek.

Fontos beállítás

A követő leveleket a rendszer két módon tudja küldeni. Az alapértelmezett az úgynevezett cron időzítés. Itt a Webgalambod starter.php elérési útját megadni és azt 3 óránként futtatásra beállítani. Amennyiben parancssorban kell megadni a cron utasítást a javasolt CRON parancs a következő (természetesen a saját starter.php linkjét használva): /usr/bin/wget --delete-after http://domainem.hu/webgalamb/starter.php
Ha nem ismered a cron vagy más néven időzített script futtatás beállításait, bővebb információkért vedd fel a kapcsolatot a tárhely szolgáltatóddal.

Ha nincs lehetőség cron beállításra a tárhelyeden, akkor a telepítéskor kapott rövid kis kódot kell a weboldalba illeszteni. Egyszerűen másold a weboldalad forrásába a lezáró </body> rész elé közvetlenül. Ez azért szükséges, mert a Webgalamb - lévén webes szoftver - magától nem tud futni, hogy küldje a leveleket, de amikor a weblapod megnyitja egy látogató, akkor elindul a háttérben a beillesztett kód miatt a szoftver. Ebből a látogatóid nem vesznek észre semmit.

Funkciók

Törlés.

A bal oldali kijelölő négyzetek segítségével tudod törölni a követő leveleket. Jelöld ki azt, amelyiket törölni szeretnéd, majd kattints az alul elhelyezett KIJELÖLTEK TÖRLÉSE gombra. A gombtól balra elhelyezett jelölő négyzet segítségével az egész oszlopot egyszerre tudod törléshez kijelölni.

Kiküldési nap.

A követőlevél kiküldési késleltetését, azaz a követési napot akkor adhatod meg, amikor a levél kiküldése menüpontban létrehozod a követő levelet. Ám itt a felsorolt listában ezt a késleltetést módosítani tudod. Ehhez kattints a levél mellett jobb oldalon a számra, írd át, majd kattints a mentés gombra. Körültekintően módosítsd a már üzemelő követőlevelek kiküldési napját, mert előidézheti, hogy egyes olvasók nem kapnak meg bizonyos leveleket míg mások többször.

FONTOS:
0 napos követőlevelet technikai okokból, nem lehetséges beállítani. Helyette a köszönőlevél használatát javasoljuk. Köszönőlevelet a csoport beállításaiban választhatod ki.

A követő levelekhez tartozó ikonok és jelentésük.

aktívinaktív Aktív-inaktív.

Ha szeretnéd, hogy valamely követő leveled ideiglenesen inaktív legyen, leálljon a küldése, akkor ennek az inkonnak a segítségével tudod ezt beállítani. Ha az ikon zöld akkor aktív a követő levél, ha piros akkor inaktív. Ugyanitt tudod ismét aktiválni az inaktív leveleket.


levél szerkesztése Levél szerkesztése.

Erre az ikonra kattintva nyithatod meg a levelet szerkesztésre. A levél szerkesztése és mentése után a módosított levél kerül követő levélként és más beállított módokon is kiküldésre.


levél statisztika Levél statisztika.

Ennek az ikonnak a segítségével nézheted meg a levél részletes saját statisztikáját.


levél átmentése Levél átmentése.

Erre az ikonra kattintva az adott levelet más csoportba is át tudod másolni. Csak a levél kerül másolásra, a követő levélként vagy más módon beállított funkció nem.


levél letöltése Levél letöltése.

Ha le szeretnéd menteni a saját számítógépedre a levelet, akkor kattints erre az ikonra. A mentéskor a Webgalamb saját fájl típusában menti le a levelet, így az tartalmazni fogja a levélben szereplő képeket is. A lementett levél bármikor, bármelyik másik csoportba is visszatölthető.


link a levélhez Link a levélhez.

Amikor erre az ikonra klikkelsz, akkor egy web linket, azaz egy url-t fogsz kapni. Ezen a webcímen bárki elolvashatja, megtekintheti a leveled, akivel megosztod ezt a címet. Gyakorlatilag mintha egy weboldal oldalaként működne a levél, a böngészőben meg lehet nyitni.

küldés beállításainak szerkesztése Küldés beállításainak szerkesztése.

Erre az ikonra kattintva nyithatod meg a levél küldési beállításait szerkesztésre. Itt van lehetőséged a késleltetés napját valamint a használt csoportszűrőt módosítani.