Versenyeztetett levelek


Ezen az oldalon tudsz új versenyeztetést indítani vagy a már meglévő versenyeztetéseket kezelni. A versenyeztetésről és annak előnyeiről bővebb információt olvashatsz a versenyeztetés létrehozása súgóban.

A bal oldali kijelölő négyzetek segítségével tudja törölni a versenyeket. Jelölje ki azt amelyiket törölni szeretné, majd kattintson az alul elhelyezett KIJELÖLTEK TÖRLÉSE gombra. A gombtól balra elhelyezett kijelölő négyzet segítségével az egész oszlopot egyszerre tudja törléshez kijelölni.

A versenyeztetésekhez tartozó ikonok és jelentésük.

lezárvafolyamatba Lezárva vagy folyamatban.

Az első oszlopban szereplő ikon azt mutatja, hogy véget ért-e már a versenyeztetés, megvan-e a nyertes, vagy még jelenleg is folyik a mérés.


versenyeztetés statisztika Versenyeztetés statisztika.

Ennek az ikonnak a segítségével tekintheti meg a verseny eredményeinek statisztikáját, grafikonjait.


kiküldés a maradék olvasónak Kiküldés a maradék olvasónak.

Ez az ikon akkor jelenik meg, ha a versenyeztetés már véget ért, de úgy állította be, hogy a verseny után ne küldje ki a nyertes levelet a rendszer automatikusan a fennmaradó olvasóknak. Ezt megteheti utólag is, ha az ikonra kattint akkor minden olvasó aki nem vett részt a versenyben meg fogja kapni a sikeresebb levelet.