Működő hírlevél tárgymezők

Működő hírlevél tárgymezők

Az megvan, hogy beülsz egy kávézóba, hogy megjutalmazd magad, és gondolatban már a világ legfinomabb, leghabosabb kávéját kortyolgatod? Aztán megérkezik a rendelésed. A kávé hideg, a hab löttyedt, a tetején pedig valami fura állagú szirup néz vissza rád. Talán megpróbálsz pár kortyot inni, vagy az összes cukrot beleszórva javítani a dolgon, mert kell az a kávé és nincs kedved szólni a pultosnak, de az tuti, hogy ide soha többet nem jössz.

Na, az e-mail tárgymezőnek még ennyi esélye sincs. Ha elsőre nem vonz, akkor szinte biztos, hogy nem nyitod a levelet. Itt nincs pultos, nincs kivel konfrontálódnod és egy kattintásodba telik, hogy továbblépj. A Te olvasódnak is.

Szóval, ha eddig azt gondoltad, hogy azt a rövid kis szöveget nem kell annyira komolyan venni, akkor itt az ideje, hogy figyelmet szentelj rá! Persze, néha elfogynak az ötletek, vagy egyszerűen csak szeretnéd a bevált tárgymezőket még erősebbé tenni, még jobban feldobni. Ehhez igyekszünk ma segítséget adni Neked.

Milyen szavak, kifejezések működnek a tárgymezőben?

  1. Felszólító: Gyere, Gyerünk, Csináld, Tedd, Irány a, Érezd, Olvasd el, Tudd meg, Ismerd meg, Ne hagyd ki, Dobd ki, Próbáld ki, Nézd meg, Válassz kedvedre, Játssz velünk, Nyerd meg

    Példa:
    Nézd meg az új videót a tartósítószer nélküli eperlekvár készítésről!

  2. Fokozós: Az eddigi legjobb ajánlat, A legnagyobb hír, A legszebb alkalomra, A leges-legjobb, Legerősebb, Legmeghatóbb, Leghasznosabb, Legelegánsabb, Legutolsó, Leggyorsabb, Legújabb, Legtrendibb, Legfrissebb, Sokkal jobb, Még szebb, Jóval nagyobb, Erősebb, Hatékonyabb

    Példa:
    Itt a leggyorsabb akkumulátortöltő, amit valaha láttál…

  3. Ellentétes: Ne nyisd meg, Ne olvasd el, Ez nem neked szól, Úgysem nyitod meg, Nem hiszem, hogy ez érdekel, Biztos elolvasod?

    Példa:
    Tényleg meg akarod nyitni ezt a levelet? Egész nap mosolyogni fogsz!

  4. Kíváncsiságot ébresztő: Mi van a levélben, Mi lehet az oka, Tegnap megtudtam, Titkos összetevő, Nem árulhatom el, Titok, Ezt csak neked árulom el

    Példa:
    Ezért kellett titkolóznom két hónapig…

  5. Célcsoport problémáira megoldást kínáló: Itt jöjjenek egyből a példák: Hogy kezeld jól a hisztit?, Mivel veheted rá az ügyfeledet, hogy ne mondjon azonnal nemet?, Ezt tedd, hogy a kutyád ne ugráljon fel!, Hogyan motiváld eredményesen az alkalmazottaidat?, Így lesz árnyékos helyen is gyönyörű füved!

  6. Újdonság: Új, Friss, Ropogós, Mai, Update, Elérhető, Mától, Innentől, Végre, Itt a várva várt, Megérkezett, Megszületett, Már kapható, Ilyet még nem láttál, Itt a legújabb

    Példa:
    Megérkezett az új, tavaszi kollekció!

  7. Vágyat ébresztős: Mit szólnál egy, Szeretnél, Örülnél, Tiéd lehet

    Példa:
    Mi szólnál, ha jövő héten már az olasz tengerparton lehetnél? Még van két helyünk!

  8. Esettanulmányos, sztoris: Így történt, Így lett, Így úszta meg, Így nyert, Ezzel a módszerrel építette fel, Képzeld, mi történt

    Példa:
    Úgy kezdődött minden, hogy nem mertem megszólalni angolul…

  9. Örök varázsszavak: Meglepetés, Ingyenes, Ingyen, Ajándék, Akció, %, Kedvezmény, Olcsóbb, Csökkentettük, Leárazás, Kupon, Nyereményjáték, Kiárusítás, Sale

    Példa:
    Ingyen szállítás a hétvégén! Nincs vásárlási limit!

  10. Számokkal kifejezős: 3 új, 5 tipp, 7 ötlet, 10 legjobb, 12 érdekes, 18 meghökkentő, 20 mondat, 50+1 variáció, 100 dolog

    Példa:
    11 tévhit a fogbeültetésről…

  11. Idővel vagy limittel kapcsolatos, sürgető: Most, Siess, Ne várj, Már csak ennyi idő, Holnap vége, Ma lejár, 1 órád maradt, Ne halogasd, Eddig él, Már csak ennyi db, Fogy a készlet, Az utolsó 5, Kié lesz az egyetlen, Csak 3 talál gazdára, Csak 60 percig elérhető, Utoljára juthatsz hozzá

    Példa:
    Utolsó lehetőség, már csak 4 hely maradt a kezdő tanfolyamra!

  12. Hihetetlen, meghökkentő, vis maior helyzet: Majdnem elvesztettük, Épphogy megúsztuk, S.O.S helyzet, Megtörtént, amire nem gondoltam, Megállt az élet, Te jó ég, Elképesztő, Sokkoló,

    Példa:
    40.000 forintra büntetett meg a rendőr…

  13. Szomorú, bocsánatkérős, megbánós, esendő, gyengeséget beismerő: Búcsú, Viszlát, Sajnálom, Ne haragudj, Elnézést, Hibáztunk, Hiba történt, Ezt elrontottuk, Nem mondtunk igazat, Isten veled, Elköszönünk, Eddig tartott, Vége, Ennyi volt, Elrontottam, Rossz link, Tévedés, Szomorú vagyok, Legyőzött minket, Javítás

    Példa:
    Elkövettünk egy hibát! Kiengesztelhetünk?

  14. Birtoklós: Szerezd meg, Legyen a tiéd, Gyűjtsd össze, Vidd haza, Neked már van?

    Példa:
    Gyűjts össze 100 hűségpontot és legyen Tiéd a bónusz!

  15. Komoly, hivatalos: Értesítünk, Hivatalos dokumentuma érkezett, Változás, Bejelentés, Szolgáltatás szüneteltetése, Új helyszín, Fontos, Üzeneted érkezett, Technikai információ, Szerződésmódosítás

    Példa:
    Ügyfélszolgálati üzenet: jóváírás történt az egyenlegén!

  16. Saját név a tárgymezőben: Géza, ezt nézd, Gyere, Anna!

    Példa:
    Idenézz, Zoli! Már focis minták közül is válogathatsz!

  17. Segítségkérős: Kérlek, segíts, Kérlek, mondd el a véleményed, Kérjük, jelezz vissza, Kérlek, töltsd ki, Kérlek, írd meg, A segítségedet kérjük

    Példa:
    Kérlek, segíts nekünk 1 percben a véleményeddel!

 
Reméljük, hasznodra válik a fenti gyűjtemény. Egyet ne feledj! Mindig tesztelj és mérj! A Webgalambban ezt a „Versenyeztetés” funkcióval tudod megtenni. Sokszor elég csak néhány szó megváltoztatása a tárgymezőben, hogy akár háromszor sikeresebb legyen egy leveled. Megéri, nem?


Iratkozz fel értesítőnkre és üzenetet kapsz új bejegyzéseinkről:




3 hozzászólás (szólj hozzá te is)


    Attila

    Én ezt pont fordítva látom. Kb. ezek azok a tárgymezők, amik eredménye instant del. A levélig már nem jutok el, mert ezek taszítanak.
    Ezek kapásból azt sugározzák szerintem, hogy itt el akarnak nekem adni vmit (rámtukmálni).

    (Ehhez hozzátartozik, hogy egyáltalán nem vagyok reklám fogyasztó: adblocker-t használok, TV-t nem nézek, rádiót azonnal átnyomom ha reklám jön, szóróújságnak egyenes útja van a postaládától a kukáig (iskolai papírgyűjtésig :), mindenhova a szemétgyűjtő email-emmel íratkozok fel, stb.)

    Galagonya bohóc http://www.galagonyabohoc.hu

    szia, Ez nagyszerű blog, de a 2-es ponttal vigyázni kell, mert a magyar jogszabályok szerint a “leget” független forrás alapján bizonyítani kell! A barátnőm pasija az a jogász aki a GVH-nál épp ezekkel az ügyekkel foglalkozik, így 100%-os az info forrása!

    üdv: Galagonya

    Webgalamb http://www.webgalamb.hu

    Köszi Attila a véleményt. Ahogy látom nálad elég erős a szűrő amin a reklám átjuthat, ám ezek a tárgysorok a legtöbb esetben nagyon hatékonyak. Bár nyilván feltétele a megnyitásnak a bizalom a feladó felé, ez egy alap kell, hogy legyen ha a cég jól csinálja az email marketinget.

    Köszi, Galagonya bohóc, örülök, hogy tetszik a blog! Igazad van, az is alapvető a tárgysoroknál (mindegyiknél, nem csak a kettesnél), hogy valós, igaz legyen. Önmagában úgysem ér semmit a levél megnyitása ha félrevezeti az olvasót, hiszen ez csak egy lépés a sikeres hírlevelezés felé, utána még kell a levél ami kattintásra ösztönöz, majd a sales oldal ami eladásra..


Szólj hozzá te is: